Véget ért a szezon, s ezzel együtt lezárult egy kétéves periódus is, hiszen portugál játékosunk, Amílcar elköszön a csapattól. Őt kértük egy értékelésre arról az időszakról, amit az MVFC-nél töltött és egy kis kitekintést is kaptunk tőle a futsal világára is.

– Nagyon boldog vagyok amiatt, ahogy az elmúlt időszakot zártuk. Két nagyon kemény év van mögöttünk, de a végén elértük a céljainkat, megnyertük a Magyar Kupát és a bajnokságot. Ez a pályafutásom legnagyobb sikere, nyertem ugyan főiskolás világbajnokságot, Portugáliában a másodosztályban voltam bajnok és Katarban a nemzeti kupát nyertük meg. Azt sajnálom, hogy nem játszhatok majd a Bajnokok Ligájában ősszel, de örülök annak, hogy elérhettük saját erőből azt, hogy ott szerepelhessen a csapat, nem úgy, mint tavaly, amikor szintén játszhattunk a BL-ben. Ez a szezonunk tökéletes volt, csak két meccset veszítettünk el a döntőben. Játszottam különböző országokban és nagyon eltérő kultúrákban. Ha sorba megyünk, akkor a portugál és az olasz liga a legerősebbek között említhető. Katar egy speciális hely, a kultúra teljesen más, mint Európában, különleges élmény volt ott is játszani. A magyar bajnokság pedig fejlődik, láthattuk, hogy kemény és nehéz mérkőzéseket játszottunk. Az egyetlen negatívum, amivel Magyarországon találkoztam, hogy a versenynaptár eléggé hektikus, hiszen előfordult olyan, hogy három hónap alatt csak 3-4 meccset játszottunk, míg máskor négy héten belül akár tízet is. De a legfontosabb kérdés a magyar futsal számára is, hogy a gyerekeket képezzük erre a játékra és edzőket, akik a gyerekekkel megfelelő módon tudnak foglalkozni. Ez a kulcs ahhoz, hogy a magyar futsal hosszú távon is sikeres lehessen. Az irány jó, hiszen a mi időnkben még nem volt utánpótlás bajnokság, itt viszont már játszhatnak ezekben a korosztályokban is a gyerekek. Szeretném megköszönni mindenkinek, aki közvetve vagy közvetlenül dolgozott velem. A stábnak, az elnök úrnak, az edzőnknek, aki bízott bennem, a csapattársaimnak, akikkel az elmúlt két évben együtt játszottam. És külön szeretnék köszönetet mondani a szurkolóknak, minden berettyóújfaluinak. A döntés, hogy elmegyek nem azt jelenti, hogy nem szeretnék tovább itt játszani, de négy éve távol vagyok a hazámtól, a családomtól és a barátaimtól és hiányzik az otthonom. Az előttünk álló szezont Portugáliában kezdem el.