A női labdarúgásnak több évtizedes tradíciója és nagyon szép múltja van városunkban. Számos országos-és nemzetközi hírnévvel a hátuk mögött, 1975. óta működnek folyamatosan és sikeresen.

Az elmúlt évek eredményei is azt mutatják, hogy a jelen és a jövő is tartogat még sok szép eredményt, fényes érmeket és kupákat az egyesület számára.

Az utánpótlásra is nagy hangsúlyt fektet a Mezei-Vill FC a női szakosztálynál is, amit jól példáz, hogy az U17-es gárda korosztálya legjobb csapata lett Hajdú Bihar megyében.

Az MVFC leány csapatáról és sikereiről Füredi Andrea vezetőedző a következőket nyilatkozta:

„A múlt héten befejeződött bajnokságba hét csapat nevezett. A pontvadászat első számú esélyese a debreceni Olasz Focisuli volt, de a Hajdúszoboszlóra is figyelni kellett, mely együttes nagyon jól szerepelt az eddigi bajnokságokban. Komoly ellenfélnek ígérkezett a Nyíradony, Balmazújváros és Hajdúsámson, és a szintén nagy utánpótlásbázissal, NBI-es felnőtt női futsal csapattal rendelkező Hajdúböszörmény csapata is.

A tízfordulós bajnokságot végül öt pont előnnyel, kilenc győzelemmel  a berettyóújfalui csajoknak sikerült megnyerniük, annak ellenére, hogy az MVFC csapatában több U-15-ös korosztályú leány is játszott az U-17-es lányok között. A hét együttes közül mi rúgtuk a legtöbb (58) gólt és mi kaptuk a legkevesebbet is (13), így plusz negyvenötös gólkülönbséggel zártuk a bajnokságot. Külön érdem a csapatra nézve, hogy a bajnokság gólkirálynője is az MVFC-ből került ki Petrik Szilvia személyében, sőt, a képzeletbeli dobogó alsóbb fokaira is Mezeis lányok állhatnának fel, Kelemen Anett és Milák Nelli holtversenyben végeztek a második-harmadik helyen.

A fiatalabbak is kimagasló teljesítményt nyújtottak a magasabb korosztályú játékosok között, melynek eredményeképpen két játékos, Berki Zsanett és Tani Cintia is meghívás kapott a régió válogatott keretébe.

Ezek az eredmények is mutatják, hogy jó úton jár a női labdarúgás Berettyóújfaluban és az elmúlt több,  mint 40 éves sikeres szereplést folytatódik, reményeink szerint még több évtizeden át.

Feltétlenül meg kell említenünk, hogy a bajnoki cím elérésében kiemelkedő szerepe volt Mezei Józsefnek, az MVFC elnökének, aki minden feltételt megteremtett a tehetséges fiatalok számára, hogy részt vegyenek a bajnokságban.

A lányok igazolták, hogy megérdemlik a sok segítséget, meghálálták a beléjük fektetett bizalmat, melyet ezúton is köszönnek!

A csapatot Kecskésné Füredi Andrea és Kecskés Richárd készítette fel és edzi évek óta, segítségükre volt ebben Tóth Tamara is.

A hölgyek az aranyérmeket az MVFC férfi NB1-es csapatának következő hazai mérkőzése előtt veszik majd át, ám pihenni addig sem fognak, hiszen gőzerővel készülnek a hamarosan rajtoló műfüves bajnokságra.”

12998380_983946778361562_8038647598265738573_o