Férfi Futsal NB I. 10. fordulójában a Mezei-Vill ismét a Dunaújvárossal csapott össze. A mérkőzés a berettyóújfalui Pálfi István Rendezvénycsarnokban került megrendezésre december 11-én.

MVFC Berettyóújfalu – Dunaferr Due Renalpin FC  8-2

Azt a Dunaferrt fogadtuk hétfő este, akik ellen Magyar Kupa találkozón pályára léptünk Berettyóújfaluban és akkori ötgólos győzelmünkkel sikerült a továbbjutás. Ez azonban azért más jellegű találkozónak ígérkezett, azért is, mert a Dunaferr visszavágásra készült a nyitányon elszenvedett vereségért.

Hasonlóan indult a találkozó, ahogyan a kupameccs, hiszen korán vezetést szerzett ellenfelünk Fekete Róbert révén. De ezután, ahogyan szintén a kupában csapatunk felpörgött és légiósaink góljaival a szünetre már itt volt az előny, Rafinha nyitotta a gólok sorát a félidő derekán, majd két Javi Sanchez gól között Amílcar is betalált.

A második félidőben továbbra is magas színvonalon futsaloztunk, s ennek az eredménye sem maradt el.

Ezúttal először a mesterhármast jegyző Javi Sanchez köszönt be, majd Gál István, Rafinha és Amílcar következett. Horváth Norbert csak szépíteni tudott a játékrész közepén.

Egy remekül játszó Mezei-Villt láthattak a nézők ezen a hétfőn, folytattuk nagy arányú győzelmeink sorát immár biztos őszi bajnokként és nagy léptékkel haladunk az alapszakasz győzelem felé is.

Alapszakasz jelenlegi állása

Az idei év korán sincs még lezárva, ugyanis csapatunk az Aramis otthonába látogat december 15-én pénteken este.

A Magyar Kupa sorsolás eredményeképpen pedig, a Nyírgyulaj együttesével mérkőzik meg december 20-án szerdán Nyírbátorban,és ami élesíti a helyzetet, hogy a továbbjutás győzelemhez kötött.

Hajrá MVFC!