Szerdán érkezett idei második igazolásunk, a brazil Sidnei Maurício Fernandes, röviden Sid.

A 33 éves játékos nagyon fiatalon, már 7 esztendős korában elkezdett futsalozni, így nagy tapasztalattal rendelkezik a sportágban. Az utánpótlás együttesek után Brazíliában kezdődött a karriere, játszott többek között az Intelliben is. A 2009-10-es évben kezdődött légiós karriere, Portugáliában töltötte azt az évadot, a portugál Belenensesbe igazolt, ahol Portugál Kupát nyert, a döntőben a Benficát legyőzve. Kuwait és Katar következett, ahol hat évet töltött el és kuwaiti bajnokságot valamint kupát is nyert. 2018-ban visszatért a brazil első osztályba, a Tubarao tagja lett, majd ismét Kuwaitban játszott egy kis időt, ahonnan hozzánk vezetett az útja. Négy alkalommal lépett pályára a brazil válogatottban, Falcaoval is együtt játszott tehát, az U20-as válogatottal megnyerte a dél-amerikai kontinenstornát. A 14-es számú mez lesz az övé.