Futsal Magyar Kupa, nyolcaddöntő

NYíRGYULAJ – MVFC BERETTYÓÚJFALU 1-5 (0-1)

A Magyar Kupa legjobb 16 csapata között a Nyírgyulajjal kellett megküzdenünk a továbbjutásért. Nem ígérkezett könnyű összecsapásnak, hiszen ellenfelünk nemrég idegenben verte meg a Haladást és remek játékosok, többek között volt MVFC-sek is alkotják Lovas Norbert együttesét.

Az első félidő sokáig nem hozott gólt, ám a játékrész második felében Takács Zoltán megtörte a csendet és vezetést szerzett a Mezei-Villnek. A szünetig már nem változott az állás, de a pihenőt követően ellenfelünk egyenlített. A második játékrészben aztán fokozatosan nőttünk ellenfelünk fölé, jöttek sorban a gólok, hiszen Amílcar, Trencsényi János, Szabó Péter és Javi Sanchez is betalált.

Győzelmünkkel ott vagyunk a Magyar Kupa legjobb nyolc csapata között, nagy lépést tettünk a márciusi, Nyíregyházán rendezendő négyes döntő felé.

Ezzel lezártuk a 2017-es évet, a meccsek sorát, minden kedves szurkolónknak Kellemes Ünnepeket, Boldog Karácsonyt kívánunk.