UEFA Futsal Champions League | Main Round – Group 4

Pálfi István Rendezvénycsarnok |Berettyóújfalu |2019. október 8. 9. 11.


Sergio Mullor Cabrera így nyilatkozott az utolsó mérkőzésről és a múlt hét történéseiről.

“Azt már előzetesen tudtuk, hogy nagyon nehéz feladat kiejteni a Kairatot, de ennél nehezebb próbatételeket is láttunk már a sportban és az életben is. Komoly meccsre készültünk, ahol nem szabad hibáznunk, s ellenfelünk nem is nagyon engedett bennünket kibontakozni, sokkal nehezebbé téve a feladatot az előzetesen tervezettnél. Az erőfeszítés és a beletett munka miatt boldog lehetek, de ez a sorozat és az ellenfelek is bizonyították, hogy még ez sem elég, még keményebben kell dolgoznunk egy hasonló megmérettetésen.

Amikor egy olyan csapat, mint a mienk egy ilyen csoportban szerepel a Bajnokok Ligájában, mint amiben most is voltunk, akkor minden pillanatot ki kell használni a tanulásra. Tanulni abból, ahogyan a legjobbak csinálják, ahogyan koncentrálnak, ahogyan edzenek, ahogyan a mérkőzésre készülnek, s ez a hét ennek a jegyében telt most Berettyóújfaluban, aminek hasznosulnia kell.

Nagyon izgatottan vártuk a tornát, hogy jól szerepeljünk, mindenkivel partiban voltunk és megmutattuk, hogy jó úton járunk, de ahogy mindig mondom, ha egy megmérettetésen nem lépünk előre, akkor az azért van, mert nem készültünk fel elég jól.

Nagyon boldog vagyok és büszke a játékosokra és az edzői stáb tagjaira. Tanultunk, mindenki azért dolgozott, hogy elérjük a céljainkat, de a legfontosabb dolog szerdán jön, amikor folytatjuk a bajnokságban, akkor látjuk majd igazán mennyit tett hozzá a tudásunkhoz a Bajnokok Ligája szereplés. Mindenkinek köszönet jár, akinek része volt abban, hogy ezt a tornát saját otthonunkban rendezhettük meg, és köszönet a szurkolóknak, akik az eredmények dacára reálisan értékelték a teljesítményünket.” -Sergio Mullor Cabrera

Következő bajnoki mérkőzés:

Nyírgyulaj -MVFC Berettyóújfalu 

2019. október 16. 18:00

Nyírbátori Sportcsarnok

 

Hajrá MVFC! Hajrá Futsal!