2. nap összefoglalása:

Az UEFA Futsal minitorna második napján, az első mérkőzésen a szlovák bajnokcsapat a norvég Vegakameratene ellen lépett pályára.

A papírforma az északi szomszédjaink sikerét ígérte és ez a találkozón be is következett. Az ezúttal narancs-feketében játszó Slov-Matic Drahovsky révén már a negyedik percben megszerezte a vezetést, majd Haľko azt a 17. percben az előnyt kettőre növelte. Az elfogulatlan nézők számára nem túl szórakoztató meccsen jobbára mezőnyjáték folyt, nagyon kevés volt az igazi gólhelyzet, a norvég csapat ugyan derekasan küzdött, ám komoly veszélyt nem jelentett ellenfelére, a kaput is csak mindössze kétszer találták el.

A második félidőben sem sokat változott a játék képe. A 26. percben egy súlyos védelmi hibát követően Rafaj is betalált, ami már háromgólos előnyt jelentett a Slov-Maticnak. A norvégok ezt követően támadásban öt a négy elleni játékra váltottak, csakhogy az, ami velünk szemben tegnap remekül működött, az a szlovákok ellen teljesen hatástalannak bizonyult. A magabiztos vezetés tudatában a pozsonyiak nem erőltették a további gólszerzést, hiszen valószínűleg teljesen meg voltak elégedve az eredménnyel. Ráadásul nagyon izgulniuk sem kellett, hiszen győzelmük egy pillanatig sem forgott veszélyben.

Vegakameratene – Slov-Matic 0-3 (0-2)

Pálffy István Rendezvénycsarnok – Berettyóújfalu

2014. október 3 – 17:00

Vezette: Francisco Diaz (ESP), Maksim Dzeikala (BLR), Sebastian Stawicki (POL)

Vegakameratene: Rakvaag – Ravlo, Wiseth, Thomas Klaussen, Haugen

Csere: Flatabø (kapus), Høvik, Nordby, Moen, Ovesen, Kristoffersen, Tor Klaussen, Grimsø, Fossli,

Edző: Kai Barda

Slov-Matic: Mário Gašparovič  – Dušan Rafaj, Peter Kozár, Ladislav Mikita, Peter Haľko

Csere: Peter Brndiar (kapus), Gabriel Rick, Tomáš Drahovský, Matúš Kyjovský, Michal Seidler, Anton Brunovský, Martin Rejžek, Marek Bahna, Gabriel Bartošek

Edző: Ján Janik

Gólszerzők: Drahovský 3:35, Haľko 16:04, Rafaj 25:23


A csoport második találkozóján a Mezei-Vill – közel teltház előtt – a ciprusiakat fogadta. A mérkőzés mindkét csapat számára egyformán nagy téttel bírt, hiszen tudvalevő volt, hogy az, aki ezt a meccset megnyeri, a továbbjutás szempontjából már nyeregben érezheti magát.

A találkozó a fontosságának megfelelően óriási irammal kezdődött. A ciprusiak rögtön letámadták a hazai csapat játékosait, aminek eredményeképpen Tihanyinak már a 37. másodpercben Stylianou jól eltalált lövését kellett hárítania. A kezdeti heves, rendkívül gyors játék után a csapatok lassan visszább vettek a tempóból és azt nagyjából kiegyenlített mezőnyjáték váltotta fel. A 8. percben aztán szinte felrobbant a rendezvénycsarnok: egy szabadrúgás kombináció végén Trencsényi megszerezte a Mezei vezető gólját (0-1).

A bekapott találatot követően az Apoel eggyel magasabb fokozatba kapcsolt. Egymást követték a vendég helyzetek, Tihanyinak sorra kellett bemutatnia a bravúrokat, egy alkalommal még a balkapufának is be kellett segítenie. Ebben az időszakban bizony csak másodpercekre volt nálunk a labda. Ekkor Turzó mester megérezte a bajt és időkéréssel igyekezett megnyugtatnia csapatát. A rövid szünetet követően aztán tényleg sikerült kijönnünk a szorításból, sőt Trencsényi remek passzából Rábl került nagy helyzetbe, ám az kimaradt. Már éppen fellélegezhettünk volna, csakhogy e helyett, bő két perccel a szünet előtt, egy szögletet követően a szigetországiak Léo révén kiegyenlítettek (1-1).

A második játékrész – az elsőhöz hasonlóan – ciprusi letámadással kezdődött. A körülbelül ötpercnyi szorítás után a Mezei-Vill átvette a játék irányítását és némi mezőnyfölénybe is került. A 27. percben Lovas került nagy helyzetbe, ám Christofi szögletre mentett. Ebben az időszakban igen jól játszottunk, sok labdát szereztünk és ezúttal a ciprusiak voltak kénytelenek keresgélni a bőrgolyót. A rövid Mezei-Villes időszakot aztán Ráblnak sikerült egy gyönyörű góllal meg is pecsételnie (2-1). A beszedett találat ismét felkeltette a vendégeket, akik rövidesen hatalmas tűzijátékot rendeztek Tihanyi kapuja előtt. Ám hősiesen és jól védekeztünk, sőt a kontráink is veszélyesek voltak: előbb Lovas, majd Nagy került hatalmas ziccerbe. A két játékos akár a mérkőzést is eldönthette volna, csakhogy mindketten rossz megoldást választottak.

Az Apoel trénere, hat perccel a lefújás előtt kockáztatott, támadásban áttértek az öt a négy elleni játékra. Sajnos a vészkapus játékkal ezúttal sem tudtunk mit kezdeni és sárgamezesek nem csak kiegyenlítenek bő másfél perc alatt, de a vezetést is megszerezték (3-2). A bekapott gólokat követően ugyan mindent megtettünk, hogy mentsük a menthetőt és legalább kiegyenlítsünk, az öt a négy elleni játékkal is megpróbálkoztunk, de sajnos nem jártunk sikerrel. Még csak szerencsénk sem volt, hiszen tizenhét másodperccel a mérkőzés lefújása előtt Nagy Tamás két méterről csúsztathatott kapura, de sajnos fejese a felsőlécről kifelé pattant. Maradt a 2-3, ami azt jelenti, hogy a továbbjutásért le kellene győznünk vasárnap a szlovákokat…

MVFC-Berettyóújfalu – APOEL 2-3 (1-1)

Pálffy István Rendezvénycsarnok – Berettyóújfalu

2014. október 3 – 19:30

Vezette: Aleksandras Sliva (LTU), Sebastian Stawicki (POL), Maksim Dzeikala (BLR)

MVFC-Berettyóújfalu: Tihanyi – Trencsényi, Nagy, Lovas, Rábl

Csere: Mezei (kapus), Szabó, Komáromi, Dávid, Sánta, Birinyi, Fehér, Gál, Siska,

Edző: Turzó József

APOEL: George Christofi – Christos Stylianou,  Léo Feitoza,  Christos Iaсovou, Jonathan Carrasco

Csere: Kyriacos Leivadiodis, Constantinos Kouloumbris, Giorgos Toumazis, George Alexiou, Savvas Omirou, Xuxa, Christos Christodoulou, Nuninho

Edző: George Platis

Gólszerzők: Trencsényi 7:50, Rábl 26:57 ill. Xuxa 17:24, Léo Feitoza 35:01, Iaсovou 36:42

Turzó József (MVFC): Nagyon csalódott vagyok a mérkőzés után. Úgy néz ki, már csak a csodában bízhatunk. A mérkőzés alatt a saját kezünkben volt a sorsunk, de nem tudtunk élni vele, lehet azt mondani, hogy saját magunkat vertük meg. Nemzetközi szinten sokkal többet kell produkálni, nem elég, ha négy vagy öt játékos hoz extra vagy jó teljesítményt úgy, mint ma. Bajnokságban elég, ám ide, ma nem. A továbbjutáshoz vasárnap le kell győznünk a szlovákokat, amihez egy tökéletes napra lenne szükségünk és a csapatomból mindenkinek száz százalék felett kellene teljesítenie.