Kedden szoros mérkőzést játszottak a válogatottak Veszprémben, a magyar csapat a gólokon kívül több látványos támadást vezetett, kialakított helyzeteket, de a befejezésekbe rendre hiba csúszott és a szerencse sem volt mellettünk, így a vendég fehéroroszok 3-2-re megnyerték az összecsapást. A Dunaújvárosi Sportcsarnok adott otthont a második találkozónak, ahol 650 néző előtt csapott össze egymással a két válogatott. A kezdés előtt Drucskó Zoltán, a Futsal Bizottság elnöke köszöntötte Harnisch Ákost a 75., míg Tihanyi Istvánt a 25. válogatottsága alkalmából.

A kezdésnél kiderült, hogy a fehérorosz csapat nem fáradt el az első mérkőzésen, ismét egy stabil, szervezett ellenféllel találkozott a magyar válogatott. A keddi meccstől eltérő kezdőcsapattal felálló mieink nem kezdtek megilletődötten, a 2. percben Rábl János beadása centikkel ment el Komáromi Péter lába előtt. A 11. percben Lovas Norbert lövése gurult el a jobb kapufa mellett. A 14. percben Ruslan Laziuk révén megszerezték a vezetést a fehéroroszok (0-1), de Harnisch Ákos szinte azonnal válaszolt, egy indítást követően visszahúzta a labdát és félmagasan a kapu bal oldalába lőtt (1-1). A 19. percben egy kapu előtti kavarodást követően szerencséjük volt a vendégeknek, Yauheni Charneika elé pattant a labda, aki a kapuba gurított (1-2), majd közvetlenül a második góljuk után Aleh Harbenka révén a harmadikat is megszerezték a fehéroroszok (1-3).

A második játékrész első öt perce nagy helyzet nélkül telt el, inkább a fehéroroszok domináltak. A 27. percben felpörögtek a mieink, Gál István találta el hét méterről a bal kapufát. A későbbiekben hiába küzdött a zárkózásért a magyar válogatott, nem sikerült komolyabb helyzetet kialakítania. Az utolsó öt percben öt a négyben próbálkoztak a mieink, a 36. percben Rábl János szerezte meg harcosan a labdát, de kilenc méterről a felső lécet találta telibe. A hajrában mindkét oldalon akadtak helyzetek, de az eredmény nem változott.

A keddi és szerdai találkozókról egyaránt elmondható, hogy bár mindkét mérkőzésen vereséget szenvedett a magyar futsalválogatott, küzdelmes, magas színvonalú mérkőzéseket játszott a fehéroroszokkal. A következő időszak is a márciusi Eb-selejtezőkre való felkészülés jegyében telik majd, Ciprus és Portugália ellen is játszik a csapat.

– Minden felkészülési mérkőzésen van egy játékelem, melyet kiemelten gyakorolunk, ezúttal a letámadást kértem a csapattól, melyet rendesen végrehajtottak. A tegnapi mérkőzéshez képest jobban játszottunk, a védekezésünk és a letámadásunk jól működött, de ismét elkerülhető gólokat kaptunk. A góllövés problémát okozott, ehhez hozzájárult az is, hogy az egyik alapemberünk, Dróth Zoltán hiányát nagyon megérezte a csapat. A saját klubjában mindenki más rendszerben dolgozik, nem könnyű a nemzetközi iramot felvenni. Ciprussal játszunk decemberben, ahol főként a pontrúgásokat szeretnénk többet gyakorolni, valamint az öt a négyben való játékot. A selejtezők előtt több felkészülési mérkőzésünk lesz még, márciusban pedig két hetet leszünk együtt, ekkor lehetőségünk lesz arra, hogy többet gyakoroljunk – nyilatkozta Sito Rivera a találkozó után.

Csalódott vagyok, mert ez a fehérorosz csapat nem jobb, mint a magyar, azonban fizikálisan felülmúltak minket – mondta Harnisch Ákos az mlsz.hu-nak. – A játékunk nem volt megfelelő, de a mentalitásunkkal nem volt gond. Elég szomorú lennék, ha egy ember hiányát így megérezné a csapat, de ezúttal Dróth Zoltán nélkülözése komoly terhet rótt a játékunkra. Az Eb-selejtezőkön jelen pillanatban nem tudjuk, hogy ki lesz a negyedik a csoportban, a macedónokat nem ismerjük jól, a spanyolokat pedig nem lehet senkivel egy szinten említeni. Nem szeretnék jósolgatni a selejtezők előtt, szeretnénk továbbjutni.

Magyarország-Fehéroroszország 1-3 (1-3)

Magyarország: Tihanyi – Trencsényi, Dávid, Komáromi, Rábl
Cserék: Tóth, Gyurcsányi, Öreglaki, Szeghy, Tatai, Lódi, Lovas, Gál, Harnisch

forrás: futsal-hungary.hu