A Férfi Futsal NB I. utolsó fordulójában a tabella 2. és 3. helyezett csapata találkozik egymással.

A hétfői vendég a Dunaferr hátradőlve várja a rájátszást, számukra tét nélküli a találkozó, vereség esetén nem csúszhatnak lejjebb a tabellán. A Mezei- Vill.-nek azonban van veszteni valója, mert vereség esetén akár az 5. helyen is várhatja a rájátszást. Ha sikerül győzni, a tabella 3. foka biztosított. A helyzetet nehezíti, hogy Kondás Kristóf meg nem játszhat eltiltás miatt, Rábl János térd sérüléssel bajlódik, Mezei Dávid boka sérülése még nem jött rendbe. Magyar Szabolcs szintén boka sérüléssel bajlódik. Nagy István pedig 3-4 hétre kiesett derék panaszok miatt.

A héten jó hangulatba folytak az edzések mindenki – aki edz – teszi rendesen a dolgát és várjak a hétfői találkozót, ami 18:30 kezdődik, utána pedig 20:30-as kezdéssel a kilátogató közönségünk megtekintheti az MVFC NB II. csapatának mérkőzését, akik a Csenger ellen épnek pályára. A mérkőzés Férfi Futsal NB II rájátszásában a 2. fordulóhoz tartozik.

Moga Lorant: A Fradi elleni győzelem remélem adott egy lökést a csapatnak és az alapszakasz utolsó mérkőzésén sikerül győztesen elhagynunk a játékteret, utána pedig nyugodtan készülhetünk a rájátszásra, ahol 10 döntő vár ránk!

Mindenkit sok szeretettel várunk a Pálfi István Rendezvénycsarnokba 2017. 03. 13-án hétfőn 18:30-tól és 20:30-tól kezdődő izgalmas mérkőzésekre!

HAJRÁ MVFC!