Futsalválogatottunk barátságos mérkőzésen 3-2-re nyert a székely válogatott ellen Hajdúböszörményben.

Telt ház, közel ötszáz lelkes néző és remek hangulat fogadta a csapatokat a női elsőosztályba idén feljutó Hajdúböszörmény csarnokában. Az első félidő rendkívül kiegyenlített játékot hozott, a magyar válogatott helyenként tetszetősen játszva több ígéretes akciót is kidolgozott, de a székely csapat is bátran visszatámadott, és egy pillanatra sem került alárendelt szerepbe. Bár a két válogatott rúgott gól nélkül vonult szünetben az öltözőkbe, a megjelentek magas színvonalú, intenzív első játékrészt láthattak. 

A folytatásban már a gólok sem hiányoztak, a 29. percben Lódi Tamás egy felívelés után készítette le a labdát az érkező MAFC BME játékos, Szeghy Szabolcs elé, aki a léc alá lőtt, megszerezve a vezetést a magyar válogatottnak (1-0). Az örömünk nem tartott sokáig, egy perccel a gólunk után Szécsi révén egyenlítettek a székelyek (1-1), majd kevéssel ezt követően megszerezték a vezetést is (1-2). 

A magyar csapat a 33. percben válaszolni tudott Lovas révén, aki egy precízen kijátszott akciót fejezett be eredményesen (2-2). A találkozó legvégén, néhány másodperccel a végső dudaszó előtt Dróth Zoltán lefordult a védőjéről és hét méterről a hálóba talált (3-2), megszerezve a mieink győztes gólját. 

Összességében egy nagy iramú, kiegyenlített mérkőzést játszott a futsalválogatott egy nagyszerű ellenféllel. Csütörtökön 18 órakor ismét megmérkőzik egymással a két válogatott, ezúttal Berettyóújfaluban, a Pálfi István Rendezvénycsarnokban.

– Az első félidő a lehetőségeké volt, azonban nem tudtuk kihasználni a helyzeteinket. A második játékrészben két gólt ajándékoztunk az ellenfélnek, ez elkerülhető lett volna, de nagyon örülök, hogy a végén megfordítottuk a mérkőzést. Célunk, hogy minél több hasonló iramú, színvonalas mérkőzést játsszunk, amely az őszi felkészülésünk részét képezi a márciusi Eb-selejtezőre – mondta a lefújás után Sito Rivera az mlsz.hu-nak.

forrás: mlsz.hu

futsal3-e1401904367968

Folytatás holnap Berettyóújfaluban 18:00-kor! A belépés díjtalan!