ScoreGoal Kecskemét-MVFC BERETTYÓÚJFALU 1-8 (0-3)
gólszerzők: Ristic illetve Rafinha 2, Horváth N. 2, Nagy Imre, Alvarito, Szabó P., Sidnei
 
Már az első pillanatoktól a Mezei- Vill vette kezébe az irányítást, az első lövésre a második percig kellett várni. majd Alvarito előtt adódott nagy lehetőség. Az MVFC letámadott, magasan védekezett, a Kecskemét nem tudott helyzetbe kerülni, Sándor Máténak mindössze egyszer kellett védenie. Az ötödik percben született az első gól Sidnei révén, majd egy gyors kontra után Szabó Péter talált be. Az MVFC dominált, a hazaiak továbbra sem tudtak igazán helyzetbe kerülni, bár a 16. percben Gavrilovic kapufát rúgott. Két perccel később Horváth Norbert húzta meg a bal oldalon, majd laposan kilőtte a hosszú sarkot.
 
MVFC helyzeteel kezdődött a második félidő, Rézműves lövését védte Tombácz, majd a Kecskemét lőtt egy kapufát. A harmadik percben egy eladott labdára csapott le Horváth Norbert és higgadtan helyezett a kapuba hat méterről. Jól játszott, helyzeteket alakított ki az MVFC, uraltuk a meccset. A 31. percben Sidnei lőtte keresztbe a labdát a kapu előtt, érkezett Nagy Imre, aki közelről passzolt a hálóba. Két perccel később ismét Sidnei volt az előkészítő, a brazil szöglete után Rafinha növelte hatra az előnyt. A Kecskemét időt kért és Koós Károly vészkapus játékkal próbált csökkenteni a távolságon. Három perccel a lefújás előtt Alvarito vette el a labdát ellenfelétől a kapu előtt és lőtte be a hetediket. Ristic révén szépített a hazai csapat, a végeredményt Rafinha állította be.
 
Magabiztos, jó játékkal, a mérkőzést végig irányítva szerezte meg megérdemelten negyedik győzelmét az MVFC