Négy éve kerül megrendezésre a Hajdú-Bihar megyei futsal bajnokság gyerekek számára. Az idei évben is rekordszámú csapat nevezett, szám szerint 35. A szervezők 6 csoportot alakítottak ki, melyekben a csapatok körmérkőzéseken döntötték el az első hely sorsát. A bajnokság december elején kezdődött és szinte heti rendszerességgel versengtek a labdarúgó-palánták.
A bajnokságról és az eredményekről Tihanyi Csabát, a gyermek csapatok edzőjét kérdeztük:
Berettyóújfalu 2 csapatot is indított, Berettyóújfalui SE és MVFC- Berettyóújfalu néven. Ebben a korosztályban (is) 
A tíz mérkőzés alapján a MVFC első helyezést ért el a csoportjában, 9 győzelem mellett 1 döntetlen szerepel 107 rúgott és 5 kapott gól. Ezzel a megyei döntőbe jutott.
A BUSE csapata a csoport 4. helyén végzett 13 ponttal 31/35 gólátlaggal. A csapat a 19-24. helyig játszhatott a helyosztón. Sajnos a csapatot folyamatos betegséghullám hátráltatta, kevesen maradtunk a végére. De tisztességesen helyt álltak és több csapat elismerését is elnyerték. Volt, hogy öten játszottak végig meccset és ennek ellenére is hősiesen küzdöttek.
A döntőbe 6 csapat kvalifikálta magát, mint a hat csoport első helyezettjei. Első mérkőzésünkön Balmazújváros ellen tudtunk 2:1-re nyerni. Ezután a debreceni Loki Focisulit sikerült két vállra fektetni, 3:1-re nyertünk. Bejutottunk a nagy döntőbe!!!
Sajnos a Debreceni Olasz Focisuli nagy falatnak bizonyult, 4:2-re vereséget szenvedtünk.

Takács Balázs az MVFC csapatából 29 találattal gólkirályi címet is nyert!
A csapat tagjai: Mező Lőrinc, Mező Szabolcs, Csapó Gergő, Magyari Csaba, Nagy Marcell, Kovács Zsombor, Kun László, Bodnár Márk, Lisztes Patrik, Takács Balázs, Hudák Botond, Berke Bence, Buczi Tamás, Szabó Gábor, Erdei Máté, Füredi Milán, Balogh Bence, Szilágy Márton, Bundik Máté, Kapás Bence, Kenéz Zsombor, Nagy Gergő, Pálfi István, Szima Zsolt, Varga Kristóf
Büszkék vagyunk rátok, gratulálunk!
Hajrá Berettyóújfalu!!!










