A Mezei-Vill két szerencsés góllal győzött az újonc Dunaújváros ellen.

2

A megszokott időpontnál ezúttal félórával korábban, azaz este hétkor kezdődött hétfőn a bajnok Mezei-Vill FC második hazai bajnoki találkozója.  A szokatlan kezdéstől függetlenül a Pálfi István Rendezvénycsarnokban ezúttal is 300-350 néző gyűlt össze, a hazai szurkolók többsége sima, nagyarányú Berettyó győzelmet várt.

A mérkőzés megkezdése után nagyon hamar felborult a pálya. A játék szinte kizárólag a vendégek térfelén zajlott, az első félidőben a Baranyai-legénységnek mindössze négy-öt alkalommal „akadt dolga” Tihanyi kapuja előtt. A nyomasztó mezőnyfölény ellenére a bajnokcsapatnak alig volt helyzete, az újvárosiak jól és fegyelmezetten védekeztek, a hazaiak lassú és körülményes akciószövögetéseit rendre lekapcsolták. Már úgy tűnt, Szente Tamásék kivédekezik bekapott gól nélkül az első húsz percet, mikor kevesebb, mint négy perccel a szünet előtt Gál szerencsés találatával a Mezei mégiscsak megszerezte a vezetést a sötétkék mezben játszó újonc gárda ellen.

 

5

A második játékrészben minden ott folytatódott, ahol mintegy tíz perccel korábban abbahagyták. Aki látta az első félidőt, annak könnyen „de ja vu” érzése lehetett, teljesen ugyanaz a tompa, helyzetnélküli Mezei-Vill támadásépítgetés folyt a Dunaújváros térfelén, mint az első húsz percben. A Fejér megyeiek kizárólag csak védekeztek, az első kapura lövésükre kereken negyedórát kellett várni. Aztán másfél perccel a lefújás előtt, az addig maximálisan biztonsági játékot játszó, egygólos hátrányban lévő újvárosiak kockáztattak és öt a négy elleni játékra váltottak. A rizikóvállalás ezúttal nem hozott sikert, sőt, az utolsó percben Trencsényi révén az MVFC tudott újabb, szerencsés gólt szerezni (2-0).

Röviden összefoglalva a mérkőzést, a berettyóújfalui csapat a vártnál lényegesen nehezebben szerezte meg az újabb három pontot. Az enerváltan játszó Turzó-gárda alig-alig találta a rést a lelkes és fegyelmezett újonc csapat védelmén, a bajnoki címvédő kétgólos győzelméhez némi szerencse is szükségeltetett.

6

Turzó József (MVFC): Sajnos nem játszottunk jól. Ránk volt hárítva az a szerep, hogy domináljunk. Végig nálunk volt a labda, lassan szövögettük a támadásainkat, alig tudtunk az ellenfél kapujához közel kerülni. Hiába birtokoltuk a labdát, mégis nagyon kevés helyzettel zártuk ezt a mérkőzést. Végül két szerencsés góllal megnyertük ezt a találkozót. Van hova fejlődnünk, de szerencsére még van időnk sok mindenre.

Baranyai Pál (Dunaújváros): Úgy gondolom, hogy a Berettyóújfalunak nehéz perceket tudtunk szerezni, főleg az első félidőben. Ekkor volt három-négy kontránk, és ha ekkor betalálnunk, akkor végjáték nagyon izgalmasan alakulhatott volna. A Berettyóújfalu a második félidőben felettünk járt és megérdemelten tartották itthon a három pontot. Mi egyelőre nagyon az elején járunk, a mi célunk a bajnokságban az, hogy bent maradjunk. Reméljük, hogy ez sikerülni is fog.

forrás: berettyohir.hu