Futsal NB I, 5. forduló
SCOREGOAL KECSKEMÉT – MVFC BERETTYÓÚJFALU
2020. október 5., hétfő, 19:00
Kecskemét, Messzi István Sportcsarnok

Három hazai mérkőzés után idegenben folytatjuk a bajnokságot, Kecskemétre utazik a csapat hétfőn. Ellenfelünk jól kezdte, a szezont, igaz a Veszprém ellen kikaptak, de utána három győzelmet arattak. A tabellán közvetlenül mögötlünk, a negyedik helyen állnak, s a nyári erősítéseik alapján reménykedtek is abban, hogy ilyen teljesítményt nyújthatnak idén. Ahogy a bajnokságban eddig minden meccsen, most is nehéz feladat lesz megszerezni a győzelmet, de mindenképp ez a cél. A legutóbbi, Haladás elleni derbin a hosszan tartó hazai veretlerséget veszítettük el, de kijött és végzetesnek bizonyult idei “betegségünk”, a rossz helyzetkihasználás, bár meglehetősen sok lehetőséget alakítunk ki minden mérkőzésen. Ez is igyekszünk javítani hétfőn.

A nyáron igazolt Horváth Norbert így várja a találkozót:

– Az elmúlt öt meccsen nem igazán mutattuk meg, hogy mit tudunk. Uraljuk a meccseket, de a döntő pillanatokban pontatlanok vagyunk és sajnos ez jellemző volt ránk mindegyik mérkőzésen. Kecskeméten nem számítok könnyű mérkőzésre hiszen az eredményeik is ezt sugallják ott meg kell küzdeni a pontokért. De a célunk nem lehet kérdéses, nyernünk kell és dolgozni azért hogy megtörjön ez a “rossz” széria a helyzetkihasználásunkkal kapcsolatban ha ez így lesz nem lehet baj! Hajrá MVFC

fotó: @Szofi Stúdió