Interjú a szezonkezdet előtt csapatkapitányunkkal, Trencsényi Jánossal.

Tavaly átalakult a csapat. Hogy láttad ezek a változások előremutatóak a korábbiakhoz képest? Léptünk előre, megpezsdült valami, ami a szándék volt ezzel?

Tavaly új, külföldi edző érkezett hozzánk és néhány külföldi játékos is, ami eddig nem annyira jellemezte a Mezei-Vill-t, ezért érdeklődve vártam az évkezdetet. Az új edzőnek és játékosoknak köszönhetően sokkal intenzívebbek lettek az edzések és minőségben is sokat javultunk, ami pozitívan hatott a csapat játékára. Meccseken sokkal magabiztosabbak lettünk, szinte mindig mi domináltunk és sokkal tetszetősebben játszottunk érzésem szerint, mint azelőtt. A szándék ezzel elvileg az volt, hogy a fiatal játékosok lássák mi a követendő példa, ami szerintem többé-kevésbé meg is valósult.

Közel voltunk az aranyhoz júniusban, de nem sikerült végül. Volt már ilyen, de azért lehetett bennünk keserűség emiatt. Hogyan, milyen gondolatokkal kezdtél ezek után neki az idei felkészüléshez?

Az alapszakaszban és a középszakaszban is jó teljesítményt nyújtott a csapat, sokat fejlődve, ami miatt és főleg a sok elvégzett munka miatt bíztunk benne, hogy a döntőben is sikerrel vesszük majd az akadályt a nagy rivális Győr ellen. Sajnos ez nem sikerült, ami miatt eléggé csalódott vagyok, hiszen az eddigi tudásbeli különbség szerintem most volt a legkisebb a két csapat között. Mentünk, csináltuk a dolgunkat becsülettel, de hiányzott belőlünk az átütőerő illetve az ellenfelünk nagyon hatékonyan és taktikusan játszott ellenünk. De így most visszagondolva azt érzem, hogy kellett ez az egy év, hogy összeálljunk és teljesen csapattá formálódjunk. Én azt gondolom, hogy ez sikerült és nagyon bizakodva vágtam neki az idei esztendőnek augusztus elején.

Milyennek találtad a munkát az előszezonban?

Nem nagyon változott a keret, ez a folytonosság segíthet idén a riválisokkal szemben, akik erősödtek ugyan, de talán egy év fórunk van, mert ők azért átalakultak.

Szerintem az eltervezett munkát mindenki elvégezte és felkészülten vágunk neki a pénteken kezdődő szezonnak, amit már nagyon várok. Nagy Imi leigazolásával és Rábl Jani felépülésével erősebb lett a keretünk, úgyhogy szerintem minden esélyünk megvan arra, hogy a legfényesebb medálért lépjünk pályára az idei évben (is). És ezt minden mérkőzésen be kell majd újra és újra bizonyítanunk a szurkolóinknak. Erre fogunk törekedni.

A BL-ben mit vársz a csapattól? Milyennek látod az esélyeket a továbbjutásra?

Nem vagyunk könnyű csoportban, de nagyon örülünk, hogy a Győr visszalepésével ugyan, de indulhatunk ismét a BL-ben. A célunk nyilván a minél jobb szereplés. Tovább szeretnénk jutni a csoportból, de tudjuk, hogy ez egyáltalán nem lesz könnyű. Minden edzésen ez, a BL is lebeg a szemünk előtt, hogy napról napra jobbak és többek legyünk, hogy a BL-re ki tudjuk hozni magunkból a legjobbat.