DEAC – MVFC Berettyóújfalu 1-7 (1-3)

Megyei rangadóra készültünk, abban biztosak lehettünk már a találkozó előtt, hogy nem adja könnyen magát Elek Gergő csapata, hiszen két vesztes mérkőzés után minden bizonnyal javítani szerettek volna.

Így is történt az első félidőben, és bár hamar kétgólos előnyre tettünk szert, nem ment különösebben jól a játék nekünk. A hazai csapat szinte rögtön a második találatunk után szépített, így továbbra is nyílt maradt a találkozó. Hogy kissé nyugodtabban menjünk a szünetre, arról Trencsényi János gondoskodott nem sokkal a játékrész vége előtt, egy kijátszott helyzet után lőtt a hazai kapuba válogatott csapatkapitányunk.

A pihenőt követően megváltozott a játékunk, sorra vezettük a szép akciókat és a találataink is látványosak voltak, szép megoldások után születtek. Berettyóújfaluból sok drukker Debrecenbe látogatott a mérkőzésre és többször tapsolták meg a csapatot egy-egy látványos húzás után. Foozatosan elhúztunk, ellenfelünk jól küzdött, de már nem tudott közelebb kerülni hozzánk, pedig volt egy-két ígéretes helyzetük.

A harmadik fordulóban is megérdemelten szereztük meg a három pontot, főleg a második félidőben nyújtott teljesítményünk adhat okot elégedettségre. Következik a Haladás elleni mérkőzés október 26-án hazai pályán.