Futsal NBI, 1. forduló

2017. október 2., hétfő, 19:00
Dunaújváros, Dunaújvárosi Sportcsarnok

DUNAFERR DUE RENALPIN FC – MVFC BERETTYÓÚJFALU 4-5 (0-4)

Első mérkőzésünket egy valódi rivális ellen játszottuk az új bajnokságban, Dunaújvárosba látogattunk. Az első percektől kezdve, egy megingást kivéve mi kezdeményeztünk, mi irányítottuk a játékot. Hamar megszületett az első gól is, egy szépen kijátszott támadás végén Gál István volt eredményes. Nagy mezőnyfölényben játszottunk, ellenfelünk nem igazán tudott helyzetbe kerülni, mi viszont tovább növeltük előnyünket, hiszen előbb Trenycsényi János, majd Harmati Tamás szerzett gólt, később Javi Sanchez tette igen tetemessé a fórt.

A szünet után fokozatosan változott a játék képe, a hazaiak pontosabb játéka eredeményességgel is párosult, és előbb Pál patrik majd Hosszú Ádám góljaival zárkózni kezdtek. Helyzeteket azért mi is kialakítottunk és Amílcar szép találata ismét megnyugtathatott kicsit bennünket, ám nagyon izgalmasan alakult a mérkőzés vége. A Dunaferrből Varga Csaba betalált és Pál Patrik is gólt szerzett, így két perccel a vége előtt egy találattal vezettünk csak. Az utolsó másodpercek sem teltek izgalom nélkül, hiszen a hazaiak támadhattak, ám sikerült megszereznünk tőlük a labdát, leperegtek a másodpercek, így mi diadalmaskodtunk.

Összességében megérdemelten nyertünk, köszönhetően első félidei remek játékunknak.