“Decemberben, amikor átvettem a csapatot a 4. helyen álltunk 18 ponttal 10 mérkőzésből, 33-23 gólaránnyal,5 győzelem,3 döntetlen, 2 vereség. Következő két mérkőzés decemberben volt Göcsej és Veszprém ellen- 5:1 és 6:3-ra diadalmaskodtunk.

A karácsonyi szünet után nem kezdtünk jól, kikaptunk háromszor zsinórban az Aramistól, a Haladástól és az ETO-tól. Úgy nézett ki, hogy a rájátszás veszélybe kerül, de sikerült csapattá válnunk és a Nyírgyulaji 2-2 után két győzelemmel FTC 3-7, és Dunaújváros ellen 3-0 zártuk az alapszakasz küzdelmeit a 3. helyen. Az alapszakasz után március 17.-én kezdtük a rájátszást Dunaújváros ellen ahol egy nagyon jó mérkőzésen 1-0 tudtunk győzni. A második és harmadik forduló felemásra sikerült. 5-2-es győzelem a Haladás ellen és 2-1-es vereség az Aramis ellen. A negyedik és ötödik mérkőzésen a Veszprém ellen 2-1-es győzelem, és az ETO ellen 7- 2- es vereség. Utána egy nagyon jó szériába került a csapat, úgy nézett ki, mindenki beállt a sorba és egy célért küzdött. Igazi csapatot sikerült összehozni kevesebb, mint négy hónap alatt (válogatott szünet alatt három hétig foghíjasok voltunk). Dunaújváros- MVFC: 2-2; Haladás – MVFC:1-1; Aramis – MVFC: 2-3; Veszprém – MVFC: 2-4.

Ez a remek sorozat bebiztosította a dobogót az MVFC csapatának. Az utolsó fordulóban 6-2-es vereséget szenvedtünk az ETO-tól és tíz mérkőzésből 5 győzelem; 2 döntetlen és 3 vereség, 23-25 gólarány,21 pont, 1-el kevesebb, mint a második helyen végző Dunaújváros a dobogó harmadik fokára léphettünk fel.

Pozitív számomra hogy a tavalyi 4. hely után sikerült újra dobogón végezni úgy is, hogy tavaly nyáron több válogatott és meghatározó játékos távozott a klubtól.

Külön öröm számomra, hogy a csapat a legkevesebb gólt kapta a rájátszásban: 25, megelőzve a Győrt 27, Dunaújváros 26, Veszprém 52, Aramis 51, és Haladás 44. Óriási fejlődésen ment keresztül a két fiatal hálóőr: Mezei Dávid és László Márk, akik a rájátszásban nagyon kiegyensúlyozottan védtek.A csapat gerince Trencsényi, Rábl, Szabó, Gál kimagasló teljesítményt nyújtottak, mellettük Harmati, Magyar és Kovács szépen felnőtt a feladathoz és meghatározó emberek lettek a csapatba.

A keret további tagjai is becsülettel dolgoztak, szépen fejlődnek. Úgy érzem, hogy a közeljövőben ők is alapemberek lehetnek az MVFC- ben. Külön köszönet jár Trencsényi János (pályaedző) Szitkó Róbert (szakosztály vezető)  Rábl János (CSK), Derzsi  Zoli ( masszőr, rehabilitációs edző) és Nagy Lajos (gépkocsivezető), akik segítették a munkámat a hat hónap alatt.

Végül, de nem utolsó sorban meg szeretném köszönni Mezei József Úrnak, aki mindig mellettünk volt, bízott bennünk és megteremtette a megfelelő körülményeket a profi munkához és ahhoz, hogy sikeresek legyünk!” – nyilatkozta Moga Flavius Lóránt; az MVFC vezetőedzője.