Futsal NB I felsőházi rájátszás, 6. forduló

dsc_8634-v-kk1. FC VeszprémMVFC-Berettyóújfalu 3-3 (0-1)
Március 15. utcai sportcsarnok, 300 néző.

Vezette: Czene-Joó (Zihonyi, Leél-Őssy).

Veszprém: Sárdi – Németh P., Boromisza G., Tar, Püspök.
Csere: Schmidmajer (kapus), Finta, Gunther, Bognár, Boromisza D., Sándor, Erdősi.
Vezetőedző: Madarász János.
Berettyóújfalu: Tihanyi – Komáromi, Szabó P., Rábl, Dávid.
Csere: László (kapus), Klochko, Harmati, Trencsényi, Stanic, Mezei.
Vezetőedző: Turzó József.

Gólszerzők: Boromisza G. (36.), Tar (37.), Püspök (40.), ill. Szabó P. (19., 36.), Tar (40. – öngól).

Megfogyva bár, de törve nem, reméltük a mondás igaz lesz csapatunkra a hétfői találkozó alatt is, és szép eredménnyel utazhat haza csapatunk Veszprémből. David Voluvics továbbra is eltiltását tölti, Gál, Sánta és Nagy I. sérülés miatt nem vállalta a játékot, így nyolc mezőnyjátékos és három kapus állt Turzó József rendelkezésére a mérkőzésen

Kifejezetten jó iramban indult a találkozó. A csapatunk birtokolták többet a játékszert, azonban a bakonyiak szervezetten védekezve remekül állták a rohamokat. Főleg az első sorunk volt igen aktív, a Rábl, Szabó P., Dávid R. és Komáromi P. által alkotott négyes igen tetszetősen és nagy kedvel játszott.

A folytatásban is védekezésre kényszerültek a hazaiak, akik többször is a labda elé vetődve mentettek. Remekelt Sárdi is, aki a játékrész derekánál hatalmasat hárított Komáromi bombájánál. Persze láthattunk helyzetet a túloldalon is: öttel a vége előtt Tar veszélyeztetett távoli lövéssel.

Már-már úgy tűnt, hogy egálnál vonulhatnak pihenőre a felek. Másfél perccel a vége előtt Szabó lövését bravúrral hárította Sárdi, a labda azonban a csatár elé pattant, aki a hálóba kotorta azt (0-1).

Talán a második félidő elején kicsit visszafogottabban jött ki a csapatunk, így több Veszprémi lehetőségekkel indult a második félidő. A legközelebb Püspök járt a gólszerzéshez, de Tihanyi kapuja továbbra is érintetlen maradt. De csapatunk előtt is adódott lehetőség, hogy megduplázza előnyét. Tarnál ugyanis kezezést látott a játékvezető, így hatméterest lőhetett az ellenfél. A válogatott Rábl állt a labda mögé, aki csúnyán mellé-fölé lőtt. A 27. percben előbb Püspök, majd Boromisza Gábor került helyzetbe, Rábl pedig hatalmas kapufával vetett észre magát a túloldalon. Valahogy úgy tűnt a Mezei az elmúlt hetek eredményei és sérülései miatt kissé önbizalomhiánnyal küszködik, ez a kapu előtti döntéshozataloknál volt a legfeltűnőbb. És talán felsejlett a foci örök törvénye a csapatot elkísérő szurkolók előtt, hogy ennyi kihagyott helyzet megbosszulhatja magát.

De a következő percekben nem ez igazolódott, hiszen Madarász János kockáztatott hat perccel a vége előtt, ugyanis öt a négy elleni játékra tért át. A változtatás elsőre kedvezőtlenül sült el, hiszen Szabó labdát szerzett, s a saját térfeléről az üres kapuba lőtt. Másodpercekkel később viszont már a másik háló zörrent meg, miután Püspök beadását Boromisza Dániel juttatta a gólvonal mögé (1-2). Újabb egy perc telt, amikor Tar tizenhárom méterről lövésre szánta el magát, a labda pedig utat talált a kapuba.

Tévedett, aki azt gondolta, hogy a hajrá már nem tartogat izgalmakat. Hiszen a döntetlennel nem elégedett meg az edzőnk, így csapatunk vetette be vészkaput, ami eredményesnek is bizonyult, hiszen Tar öngóljával az utolsó percben ismét vezetéshez jutottak. Ám a veszprémi csapat ekkor sem adta fel, ami szintén meghozta gyümölcsét, hiszen Püspök két tizedmásodperccel (!) a vége előtt a hálóba bombázott (3-3). Sajnos az 5-4-es játéknál, csapatunkból mindig volt egy-egy hiba, amit a Veszprém csapata igen eredményesen kihasznált, és sajnos újabb pontokat vesztettünk.

Csapatunk nem játszott rosszul, sőt helyenként tetszetősen, de a futsalban ez nem elég, hiszen nem tudtuk lezárni a mérkőzést a kellő pillanatban így hagytunk esélyt a lelkesen és végig nagyot küzdő Veszprém csapatának, így csak döntetlent tudtunk elérni, amivel igen távol került a második hely elérése is.

“MADI” igérete:

Madarász János: – Gratulálok a játékosaimnak a hozzáállásukhoz. Úgy vélem, kihoztuk a maximumot a találkozóból, a látottak alapján nem érdemeltünk győzelmet. A mérleg nyelve vagyunk a felsőházban. Turzó Józsi kollégámat nagyon sajnálom, tudom, hogy mit érez most. Ígérem neki, a riválisainkat is megpróbáljuk megfogni.

Turzó József: – A mérkőzés első kétharmadában jól játszottunk, a végén azonban nem tudtuk megfelelően kivédekezni a Veszprém öt a négy elleni játékát. Ebből kaptunk két gólt, ami el is döntötte a sorsunkat. Hiányérzetem van, hiszen rengeteg helyzetet hagytunk ki. Nagyon csalódottak vagyunk a végjáték miatt.