Benne volt a levegőben, hogy hazai pályán sikerre jut az MVFC Berettyóújfalu az UEFA Futsal Cup Fő körében, ám a csoportgyőzelem másnapján kijelenteni, hogy Európa legjobb 16 együttese között szerepel majd a kizárólag magyar játékosok alkotta együttes, valóban jól cseng. A Berettyó ráadásul az előzetesen legerősebbnek tartott Slov-Matic felett aratott – a norvég Vegakameratene elleni győzelmet és az Apoel Nicosiától elszenvedett vereséget követően – elsöprő, 5-1-es diadallal ért az elitbe. A továbbjutásról és a jövő céljairól az MVFC edzőjével, Turzó Józseffel beszélgettünk.

– Hogy érezte magát a továbbjutás utáni első reggelen?
– Nagyon sok minden kavarog még most is bennem, hiszen már a tavalyi bajnoki cím is hihetetlen siker volt, egyáltalán az furcsa, hogy a Bajnokok Ligájában szerepelünk, ráadásul még tovább is jutottunk… Hatalmas tapasztalat volt számunkra ez a torna, ami a végére a sikernek köszönhetően élmény is lett.

– Milyen elvárásokkal indultak neki a küzdelmeknek?
– Szerettünk volna bejutni a legjobb tizenhatba. Előzetesen úgy számoltunk, a norvégokat legyőzhetjük, ez meg is történt, a ciprusiakkal érezhető volt, hogy ki-ki meccset játszunk, de természetesen vereséggel nem kalkulál az ember, az jött magától. A szlovákokat tartottuk a legerősebbeknek, kevés esélyt adtunk rá, hogy így alakul majd. De a pénteki vereséget követően sem adtuk fel, tudtuk, ha nyerünk a Slov ellen, továbbjutunk, saját kezünkben volt a sorsunk, ez pedig komoly lökést adott.

– Min múlott a győzelem?
– A csapategységnek tudom be a sikert, hisz mentálisan rendkívül erős társaságot alkotunk, ezért sem adtuk fel egy percre sem a győzelem lehetőségét.

– Ehhez biztosan hozzájárult, hogy kizárólag magyar játékosok alkotják az együttest. Továbbá ez azt is jelenti, hogy a magyar futsalsport nagy sikere a csoportelsőség, hiszen nem a légiósokra támaszkodva sikerült továbbjutni az Elit körbe.
– Azt gondolom, hogy a külföldiek alkalmazása sem egy rossz vonal, hisz például a Győr eredményességét is meghatározza, illetve láttuk most a ciprusiakat, akiknek a két spanyol, egy-egy portugál és brazil játékosa mennyit jelentett. De nálunk a magyar fiúk is megoldották ezt a helyzetet, fontos nekünk, hogy látjuk, nem járunk rossz úton, illetve a válogatott szempontjából is sokat érhet, ha mind több magyar játékos tud nemzetközi szinten is eredményt produkálni.

– Mi a realitás a legjobb tizenhat között?
– Nagyon kevés esély van arra, hogy továbblépjünk (a tizenhatból már csak a kvartettek győztesei jutnak a döntőbe – a szerk.), az elmúlt években a Final Fourba legtöbbször a négy kiemelt csapat (kiemelt, aki az előző évben is a négyes döntő részvevője volt, most a Barcelona, a Sporting, a Kairat Almaty és az Araz – a szerk.) jutott. Ráadásul most mellettük az orosz és spanyol bajnok, a Dinamo Moszkva és az Inter Movistar is a lehetséges ellenfelek között szerepel. Így a tisztes helytállásban gondolkozunk, hiszen nagyon lényeges, hogy Magyarországot méltón képviseljük.

– Ha választhatna, kit kívánna csoportellenfélként?
A legnehezebb ellenféllel lenne a legnagyobb élmény játszani, azt gondolom, ez most a kedvenc edzőm, Jesus Velasco által irányított Inter Movistar.

– Van esély, hogy ismét rendező lesz Berettyóújfalu?
– Október 9-ig kell leadni az igényt, természetesen ezt megtesszük. Az elmúlt hétvégén az UEFA-ellenőr folyamatosan jelentéseket készített, így az, hogy ő miként vélekedett a rendezésünkről, sokat nyom a latba.

– Mennyire volt segítség a hazai pálya az elmúlt hétvégén?
– Sokat jelentett nekünk, hogy a megszokott környezetben játszhattunk, mindennap telt ház volt, s főleg az utolsó napon nagyon jó hangulatot teremtettek a kilátogatók.

– Rendkívül fiatal, mindössze 34 esztendős edzőként ér el kiemelkedő sikereket, milyen ambíciói vannak a MV Berettyóújfaluval, illetve összességében az edzői pályán?
– Mindennap a legjobbra törekszem, és nagyon szerencsésnek tartom magam, hogy ilyen csapattal ilyen körülmények között dolgozhatok Magyarországon, amit Mezei Józsi elnök bizalmának köszönhetek. Remélhetőleg tudok élni továbbra is ezzel. Az a célom, hogy folyamatosan fejlődjünk, eredményben és pozícióban nem gondolkozom, csak a maximális munkában hiszek.

– Megvédhető a tavaly meglepetésre megszerzett bajnoki cím?
– Nehéz lesz, hisz a Győr kerete átalakult, és négy extra légióssal rendelkeznek, teljesen eltérő körülmények között dolgozunk, szinte lehetetlennek érzem őket elkapni, de láttuk két hete, hogy pontot tudtunk szerezni ellenük. Emellett nem szabad elfeledkezni a Veszprémről, ahol a több mint százszoros válogatott Madarász János irányításával jó munka folyik.

forrás: mno.hu