Futsal NBI

FTC – MVFC BERETTYÓÚJFALU
2017. november 17., 20:30
Budapest, Elek Gyula Aréna

A Ferencváros ellen folytatjuk a bajnokságot, s a mérkőzéssel kapcsolatos apró érdekesség, hogy Safar Tony már a negyedik olyan edző ellenfélként, Lovas Norbert, Elek Gergő és Turzó József után, akik valamilyen formában kötődtek a Mezei-Villhez.

A Fradi jelenleg a hetedik helyen áll két győzelemmel, s elmondható, hogy nem játszottak igazán sokgólos mérkőzéseket.

Hat győzelem után nem titok, hogy szeretnénk megszerezni a hetediket is, ám ez nem lesz egyszerű feladat és minél több győzelmet számlálunk a bajnokságban, annál fegyelmezettebb és alázatosabb játékot kell játszanunk, hogy a legvégén is mi örülhessünk.

Sergio Mullor Cabrera, MVFC, vezetőedző:
– Pénteken folytatódik a bajnokság egy olyan hét után, ahol talán az eddigi legjobb munkát tudtuk elvégezni a szezon során. A csapat tudja, hogy milyen jelentőségű hónap ez és továbbra is azon leszünk, hogy ezen a pályán maradjunk és folytathassuk a jó sorozatot. Készen állunk a Ferencváros mérkőzésre, akik ellen nem olyan könnyű gólt szerezni. A védekezésük elég jónak mondható annak ellenére, hogy kevés pontot szereztek eddig. Az biztos, hogy nehéz találkozó lesz és ha nem fordítunk kellő figyelmet a mérkőzésre és nem koncetrálunk eléggé, akkor nehézségeink is lehetnek. Javi Sanchez és Tihanyi Csaba is sérüléssel bajlódik, míg Daróczi Dávidra technikai okokból nem számíthatok.

Safar Iuliu Tony, FTC, vezetőedző:
– Egy jó meccset várok Magyarország legjobb csapatával. Mindent meg fogunk tenni, hogy megnehezítsük a dolgukat, ami egy jó védekezésel és jó helyzetkihasználással sikerülhet is. Hajrá Fradi és sok sikert kívánok a Mezei csapatának a bajnokságban.