Szent István napi futsal torna
Az első napon mindkét mérkőzésen papírforma eredmény született. Az első meccsen a Székelyudvarhely győzedelmeskedett a DEAC felett, míg a második meccs eredménye egy Mezei-Vill győzelemmel zárult.
Az eredmények a következőképpen alakultak:
Székelyudvarhely – DEAC (8- 1)
MVFC – PAFC (9-0)
A két győztes csapat edzőjét kérdeztük a látottakról:
Jakab Zoltán (Székelyudvarhely Futsal):
Mielőtt rátérnénk az értékelésre, mindenféleképp el szeretném mondani, hogy mindig nagy szeretettel jövünk ide Berettyóújfaluba, mindig jól érezzük magunkat, és ez most is így van. Köszönjük a meghívást. Magáról a mérkőzésről azt tudom elmondani, hogy gondolom az ellenfél csapat is a felkészülés közepén jár. Nekünk, szeptember 9.-én kezdődik a bajnokság, most éppen az a periódus van, hogy napi két edzéssel készültünk, múlthéten részt vettünk egy négyes tornán, ebből kifolyólag eléggé összegyűltek az edzésszámok, emiatt van fáradtság, és még ehhez jönnek az utaz sok is. Összességében ezt vártam a mérkőzéstől. A papírforma is azt sugallta, hogy osztálykülönbség van a két csapat között. Ennek a gólokban is meg kellett látszódjon. Természetesen maradéktalanul nem vagyok elégedett a csapatom játékával, a szokásos betegségünk ma is kiújult, rengeteg helyzetet hagyunk ki, ezt az ellenfelek büntetni szokták, de ma a másik csapat nem tudta kihasználni az egyéni hibáinkat, de más mérkőzéseken el kell kerülni, mert ennek mindig ára szokott lenni, és remélem bízom benne, hogy a holnapi döntőben a Berettyóújfalu ellen egy telt házas mérkőzést fogunk játszani.
Turzó József (MVFC Berettyóújfalu):
Mindenképpen mi voltunk a mérkőzés esélyesei, mégis maximális koncentráltságot, igazi csapat játékot vártam el a felkészülés ezen szakaszában. Taktikailag mivel nem vagyunk készen ezért várható volt, hogy nem lesz gördülékeny a játékunk, valamint a keretszűkössége és bekövetkezhető sérülések, eltiltások miatt fontos, hogy ebben a szakaszban még mindenki játsszon mindenkivel, hogy lássam ki kivel képes a legjobb teljesítményre. Ezért kaptam vissza a pályán azt, amit látunk, kissé lassan szövögettük a támadásaink, sok hiba volt a csapatjátékban, de kicsit a sok technikai hiba volt zavaró. Persze a két csapat közötti osztálykülönbségnek, úgymond kötelező volt kiütköznie, ezért alakult ki a nagyarányú győzelem. De ettől sok jobb teljesítmény tudunk és kell is nyújtani.
A torna második napján elsőként a DEAC és a PAFC csapata mérkőzött meg egymással a bronzéremért. A meccs 10-3-al végződött a debreceniek javára. Így a piliscsabaiak gárdája a negyedik helyen végzett, míg a DEAC bronzéremmel zárt.
DEAC – PAFC (10-3)
A másik összecsapás a ‘székely’ és a ‘mezei’ fiúk között történt. Magas színvonalú találkozót láthattak a kilátogató nézők, melyen a Székelyek szerezték meg a vezetést egy szabadrúgás variáció után. Erre érkezett a hazaiak válasza egy látványos akció után, de a félidő vége előtt egy kontrából ismét előnyt szereztek az udvarhelyiek. Második félidő első fele kiegyenlített játékot folytatott, és az eredmény sem változott. A félidő közepénél egy gyönyörű kapáslövéssel kettőre növelte előnyét a székely csapat, majd ezután szinte rögtön ismét betaláltak. Ezután 5-4-es játékra váltott a Mezei, amiből a sok lehetősége volt a hazaiaknak, de betalálniuk nem sikerült, sőt egy labdavesztés után 5-1-re változott az eredmény és ez maradt is a végééig. Összességében elmondható, hogy az eredmény nem tükrözi hűen a pályán látottakat egy kiegyenlített mérkőzést láthattak a nézők, de a székelyek a hazai csapattal szemben könyörtelenül használták ki a lehetőségeiket.
Székelyudvarhely – Mezei-Vill FC (5-1)
Jakab Zoltán a Székelyudvarhely edzője, így értékelte a mérkőzést:
“Úgy gondolom mind a négy csapat számára ez a torna elérte a célját. Felkészülési időben van mind a négy csapat, értesüléseim szerint egy időben kezdődnek a bajnokságok, mind Magyarországon mind Romániában. Mind a négy csapaton látszódott, hogy felkészülés közben vannak. Mai mérkőzések és az egész torna lebonyolítása az volt, hogy minden csapatnak legyen egy könnyebb és egy nehezebb mérkőzése. Úgy gondolom, hogy a papírforma a mai mérkőzésekkel bejött, hiszen Berettyóújfalu és Székelyudvarhely játszotta a döntőt. Az, hogy a mai mérkőzésen lehet, hogy az én játékosaim frissebbek voltak, vagy minek tudható be, de mi nyertünk. Az volt a fontos, hogy mindenki játéklehetőséget kapjon a csapatokból, és hogy mi edzők visszalássuk azt amiket az edzéseken gyakoroltunk. Egyértelmű, hogy a tavalyi bajnoki évünk elég gyengére sikeredett a megszokotthoz képest, ilyen szempontból minden kis siker jó a csapatnak. Úgy gondolom, hogy a bajnoki kezdés előtt ez a torna, és tornagyőzelem egy plusz lökést adhat a csapatnak. Labdarúgásban és minden labdajátékban és sportban van az a mondás, hogy a sikerek hozzák össze a csapatot, csapatszellemet. Úgy gondolom, hogy ez a mai tornagyőzelem, ilyen szempontból fontos lesz nekünk, remélem pár játékosom visszanyeri az önbizalmát, a tavalyi szezonban való szereplés után, ami a csapatunkra nagyon rányomta a bélyegét. És még egyszer meg szeretném köszönni a szervezőknek is, nem szeretném kihagyni azt, hogy mindig jó érzéssel jövünk és távozunk innen Berettyóújfaluból. Most is így történt, ugyanazt éreztem, mint a legutóbbi alkalommal amikor itt voltam Berettyóújfaluba, úgy engem mint a csapatot nagyon nagy szeretettel fogadnak, és már meg is beszéltünk, hogy ezt tornát januárban Székelyudvarhelyen meg fogjuk szervezni, ebben a felállásban. Remélem mi is jó házigazdája tudunk lenni ennek a tornának.”
Turzó József, a Mezei-Vill FC edzője, így nyilatkozott a játékról: