UEFA Futsal Champions League Main Round- Group 3.

2018.10.03. Podcetrtek Sporthall, Szlovénia

UGRA – MVFC 4-1 (3-1)

Első mérkőzését játszotta a Mezei-Vill szerda este a bajnokok Ligájában, ahol Európa egyik élcsapara, az orosz Ugra várt Trencsényiékre.

Az oroszok nevükhöz méltóan kezdték a találkozót, nagyon sokat birtokolták a labdát, gyorsan játszottak, rögtön egy kapufával indítottak. Az MVFC-nél ugyan nem sokat volt a játékszer, de nagy fegyelmezettséggel védekeztek és hiába az orosz fölény, nem tudtak betalálni egészen a kilencedik percig, Lyskov szerezte meg a vezetést (1-0).

A félidő közepén megduplázták az előnyt Marcenio révén (2-0), ám ekkor már az MVFC-nek is több apró lehetősége volt az orosz kapu előtt. Egy ilyen akció végén lőtt Amílcar közelről a kapuba (2-1).

A játékrész végén nem tudtuk megtartani a minimális különbséget, Lyskov szerzett ismét gólt egy szépen kijátszott akciót befejezve (3-1).

A második félidő is hasonló mederben folyt, az Ugra birtokolta a labdát és fölényben játszottak. A játékrész egyetlen gólját Kupatadze szerezte, távolról ívelt a Mezei-Vill kapujába (4-1) . Az eredmény pedig így maradt a játék végéig.

Az MVFC egy a világ élvonalában lévő csapat ( 2016-ban BL győztes, 2017-ben 4.helyezett) ellen szenvedett vereséget, de csapatunk mindent megtett, hogy tudása legjavát adja.

Írta: Brumi