MVFC BERETTYÓÚJFALU – 1. FC VSZPRÉM 8-2 (3-2)

gólszerzők: Amílcar 2, Javi Sanchez 2, Rafinha 2, Trencsényi, Szabó P illetve Tatai 2

Rangadóra készültünk egy jó csapat ellen, annak ellenére, hogy a vendégek csak az ötödik helyről várták a találkozót.

Mi kezdtük kezdeményezőbben a meccset, de a Veszprém nyugodt, higgadt játékával teljesen egyenrangú partner volt. Voltak apróbb megingásaink, és a vendégek meg is szerezték a vezetést Tatai révén egy szöglet után, majd nem sokkal később ugyanő volt újra eredményes nagyon nehézzé téve számunkra a folytatást. Nem volt hiba nélküli részünkről a folytatás sem, de rendületlenül próbáltuk ledolgozni a hátrányt. Nagy helyzeteink maradtak ki, a Veszprémnek is voltak nagyon nagy gólszerzési lehetőségei és végül Amílcar szerencsésnek is mondható találattal szépített, majd rövid időn belül Rafinha is betalált egy szép akció végén. Visszajöttünk a meccsbe és folytattuk a rohamokat, kapufákat értünk el és Amílcar révén a szünet előtt átvettük a vezetést.

Rögtön a középkezdés után Rafinhához került a labda, aki bal oldalról, bal lábbal hatalmas gólt lőtt. Most már folyamatosan jó teljesítményt nyújtottunk és jöttek az újabb gólok. Trencsényi egy szép kényszerítő után helyezett a kapuba, majd Javi Sanchez percei jöttek és két labdaszerzésből kétszer is betalált. Előbb hat méterről, majd az időközben vészkapusra váltó Veszprém labdavesztése után saját térfeléről. Szabó Péter pedig a végén lőtt egy hatalmas szabadrúgásgólt 13 méterről, ezzel beállítva a végeredményt.

Az első félidő első felében még döcögősen ment a játék, de aztán fokozatosan javulva hoztuk a találkozót egy olyan Veszprém ellen, akik a vereség ellenére megmutatták erényeiket.