Ki végez a csoport élén?

A mérkőzés elején erre kerestük a választ, ugyanis a két – két győzelemmel álló SC KPRF (orosz) – ElPozo Murcia (spanyol) mérkőzéssel vette kezdetét a futsal bajnokok ligája 4. csoportkörének utolsó fordulója. A kettőjük párharcából most az oroszok jöttek ki győztesen.

Bátrabban kezdte a mérkőzést az ElPozo Murcia, több támadást is vezetett az első félidőben, számos kaput eltaláló lövésük volt, melyeket az orosz hálóőr sikeresen hárított, de többször bombáztak a kapu fölé is. A Murcia nem tudta gólra váltani lehetőségeit, míg az orosz csapat két gólnak örülhetett az első játékrészben. Először a 3. percben Bagirov volt eredményes, ezzel az állás (1:0) az oroszoknak. Majd ezt követően Bagirov és Razonerov csodálatos összjátékának köszönhetően már kettőre növelte előnyét a KPRF. A félidőben nem született, több gól így az állás (2:0) volt az oroszok javára.

A második játékrészben ismét több gólszerzési lehetőség adódott a Murcia előtt, támadóbb szellemben is játszottak, de az újabb gólt ismét a Kairat szerezett ezzel háromra növelve előnyüket. Többször is vészkapusra váltott a Murcia, meg is lett az eredménye először Santos majd Pascshoal lett eredményes. Két gólt dolgozott le ezzel hátrányából a spanyol csapat. Az utolsó hat percben mindkét oldalon elképesztő gólokat láthattunk. 3-3-as döntetlennél jártunk, amikor Alex a Murcia kapusa ismét besegít csapattársainak. Ezzel üresen hagyva a spanyol kaput, melyet kihasználtak KPRF játékosai, kétszer is remekelt Castanhassi (KPRF). Megint kettővel vezettek az oroszok. Az utolsó percekben elképesztő gólokat láthattunk. A másik oldalon Pol (Murcia) volt eredményes ezzel az állás 5:4 –re módosult. De még mindig volt hátra másfél perc a mérkőzés lefújásáig. Először Niyazov (KPRF) lőtt a kapuba, majd a végeredményt Paschoal állította be az utolsó fél percben szépített. A végeredmény tehát:

Sport Club KPRF (RUS)- ElPozo Murcia FS (ESP) – 6:5