Futsal NB I. 11. forduló

ARAMIS SE – MVFC BERETTYÓÚJFALU 2-7 (1-4)

Az Aramis ellen zárta a Mezei-Vill a 2017-es évet a bajnokságban péntek este Budaörsön. Talán párhuzamot lehetett vonni a Ferencváros elleni mérkőzéssel, hiszen egy olyan csapathoz látogatott az MVFC, amely a középmezőnyben helyezkedik el, ám képes lehet bárki ellen bravúrra, s így, talán a Fradi elleni meccsből is tanulva végig koncetrált játékra volt szükség Trencsényiéknek.

Gyors gólváltással kezdődött a találkozó, hiszen Harmati Tamás találatára Bognár Bence válaszolt öt perc elteltével. A félidő közepén az újdonsült apuka, Magyar Szabolcs is betalált egy labdaszerzés utáni szép akcióból, így ismét a vendégeknél volt az előny, majd a játékrész végén még Kovács István és Javi Sanchez is gólt szerzett és így a szünetre olyan előnnyel vonulhattak a bihariak, ami megnyugtató lehetett számukra, az Aramisnak pedig egy szorosabb második félidő lehetőséget vette el, hiszen ha csak egy gólos hátrányból kell folytatnia az összecsapást Frank Tamáséknak, akkor nagyobb esélyt láthattak volna megszorítani a bajnokesélyest.

Így azonban a szünet után gyors egymásutánban Szabó Péter és Harmati Tamás szerzett két nagyon hasonló gólt, labdaszerzés után őket kiugratva magabiztosan találtak be Hegedűs kapujába. Póta Balázs a végén szépített, majd Takács Zoltán állította be a végeredményt.

Győzelemmel zárta a Mezei-Vill ezt a találkozót is, folytatva remek bajnoki szezonját. Biztosan áll az első helyen a gárda egyetlen vereséget elszenvedve a 2017-18-as szezon első felében. Az eredmények nagyon szépek, imponáló az őszi mérleg, ám ennek fénye nem szabad, hogy elvakítson bennünket, hogy a végén valóban mi örülhessünk és addig még nagyon hosszú út vár ránk.

December 20-án ismét fontos találkozó vár ránk, hiszen a Nyírgyulajhoz látogatunk Magyar Kupa nyolcaddöntőre.