MVFC-BERETTYÓÚJFALU – FTC-FISHER KLÍMA 6-4 (4-1)
Berettyóújfalu, 600 néző
Játékvezetők: Szilágyi, Takács, Kiss

MVFC: László – Pereira, Rábl, Szabó P., Sidnei
Cserék: Sándor, Nagy S., Nagy I., Gál, Kártik, Harmati, Trencsényi, Takács Z.
Vezetőedző: Mullor Cabrera Sergio

FTC: Tóth Gy. – Öreglaki, Gergály, Fülöp, Bognár
Cserék: Bajusz –  Gellérfi, Rábold, Temesi, Óhidi.
Edző: Roni Ribeiro

Gólszerzők: Nagy I. (1., 8., 40.), Sidnei (2., 31.), Rábl (13.), ill. Gergály (1., 22.), Rábold (30.), Bognár (40.)

Az első félidőből alig telt el néhány másodperc a Fradi megszerezte a vezetést. Az első támadásukból Gergály éles szögből kilőtte a hosszú sarkot. Viszont a vendégek sokáig nem örülhettek a vezetésnek.  Nagy Imre néhány másodperc után válaszolt is, így fél perc után már két gólt is láthatott a szépszámú publikum. A villám góloknak ekkor még nem volt vége és egy újabb perc múlva Sidnei is betalált, így már a Mezeinél volt az előny. A gyors gólváltások után állandósult a hazai mezőnyfölény és nem volt meglepő, hogy újabb Mezei gól következett, aminek a szerzője ismét Nagy Imre volt.

 A Fradi ritkán jött ki a szorításból, és egy ilyen alkalom után nagy lehetőséghez jutott, miután kaptak egy hatméteres büntetőt. A labda mögé Gergály állt, aki nem tudta a hatost gólra váltani, László remekül védett. A kihagyott zöld helyzet után Rábl hatalmas bombája utat talált Tóth Gyulán keresztül a kapuba. Így már három gól volt a különbség szünetre, és úgy tűnt, nem nagyon van kérdőjel a győztes kilétét illetően.

Ennek ellenére a térfélcserét követően nagy elánnal jött ki a Fradi és lemásolták az első félidőben szerzett góljukat és Gergály éles lövésével felzárkóztak két gólra. A zöld-fehérek vérszemet kaptak és rohamoztak tovább, sok esetben vészkapussal, amivel az ellenfél térfelén tudták tartani a labdát. A félidő közepén aztán jött egy újabb Fradi gól, Rábold átlövése kötött ki a hosszú sarokba.

Mielőtt túlságosan nyílt lett volna a találkozó, válaszolt az MVFC is. Egy szép támadás után Sidnei passzolt közelről az üres kapuba, újra kettőre növelve az előnyt. Már csak fél perc volt hátra, és Bognár lefülelt egy hazaadást, amit okosan bepasszolt. Ekkor már nagyon kevés volt hátra, nagy terület nyílt a Mezei előtt, amit gólra is váltott. Ketten vezethették a kapusra a labdát, amit Nagy Imre közelről be is passzolt, beállítva a 6-4-es végeredményt.

 Szoros mérkőzést tudva magáénak a Berettyóújfalu, újabb győzelmével viszont továbbra is őrzi vezető helyét.

forrás: futsalhungary.hu