A Ferencváros elleni mérkőzés után vezetőedzőnk, Sergio Mullor Cabrera a következőképpen foglalta össze a látottakat.

– Akkor nem nyerhetünk mérkőzést, ha nem teljesítünk azon a szinten, amit valósan és jól tudunk. Ezt a tételt ma bizonyítottuk is. Az első félidőben talán nem tiszteltük eléggé az ellenfelet és láthattuk, hogy ez így nem jó irány, sokkal harcosabban és sokkal több futással kellett volna játszanunk, ahogy azt az ellenfelünk tette. Ez a Ferencváros elleni mérkőzés megmutatta, hogy ha nem kellő figyelemmel és kevés futással játszunk, akkor nemcsak egy első de egy másodosztályú csapat ellen sem lehet biztosra menni. A második félidőre azért javultunk, jobb dolgokat csináltunk, de a szerencse sem állt mellénk azokban a pillanatokban, amikor kellett volna. Sikerült egyenlítenünk egy pontrúgásból, de egy újabb figyelmetlenségünk újabb Ferencváros gólt eredményezett. Az egyenlítésünk után tovább kockáztattunk a győzelemért, folytattuk a vészkapus játékot, voltak is ígéretes lehetőségeink ebből, de mégis ellenfelünk talált be. Ilyen a futsal. De arra jó ez a szituáció, hogy láthassuk a hiányosságainkat és tudjuk miben kell előrelépnünk.