MVFC Berettyóújfalu – DEAC Futsal Club 6-0

Hazai pályán fogadtuk a DEAC csapatát és az első percektől kezdve nagy fölényben játszott csapatunk. Ennek köszönhetően öt perc után Takács és Javi góljaival magabiztos vezetésre tettünk szert(2-0). A mérkőzés ezen periódusában a DEAC visszahúzódott saját térfelére és zónavédekezéssel próbálkozott a megszerzett labdákból szerettek volna kontratámadásokat vezetni. Csapatunk pedig magabiztos játékkal helyzetek sokasságát alakítottuk ki az ellenfél kapuja előtt és a kontratámadásokat is sikerült elfojtani. Egy ilyen labdaszerzés után sikerült megszereznünk a harmadik találatunkat is Javi volt eredményes. Az első félidő után elmondható hogy megérdemelten vezettünk 3-0 arányban.

 

A második félidőben sem változott a játék képe bár kicsit pontatlanok voltunk támadásban. A fiatal játékosaink is sok játéklehetőséget kaptak és Sergio mester is váltogatta a sorok összetételét. A félidő derekán Amílcar passzából Nagy Dániel növelte előnyünket (4-0). Nem kellett sokat várni az ötödikre sem. Egy szögletvariáció után Kondás passzából Daróczinak az üres kapuba kellett passzolnia a labdát (5-0). A mérkőzés utolsó öt percében letámadásra váltott a vendég együttes, de erre is volt válaszunk, hiszen nem akármilyen támadás után született meg a hatodik gólunk Amílcar révén (6-0). A csapat igyekezett kiszolgálni a közönséget és ez a látottak alapján sikerült is.

 

A felkészülési mérkőzések sora nem ér véget, a következőt jövőhéten szerdán (2017. szeptember 6.) a Nyírgyulajjal játssza majd a Mezei-Vill a Pálfi István Rendezvénycsarnokban.

Várunk mindenkit szeretettel, szurkoljunk együtt a Mezei-Villnek!!