Hétfő délután megérkezett az MVFC Berettyóújfalu új brazil légiósa, volt válogatott játékos, Francisco Diece de Oliveira Pereira, azaz röviden Diece.

A Fortalezában született, 33 éves játékos mögött szép karrier áll. A Minasban kezdte élvonalbeli pályafutását, ahol 2010-ig játszott, 2009-ben megnyerte a liga legjobb szélsőjének járó díjat és az év felfedezettje is ő volt. Majd a Benficába került az akkor Japánba távozó Ricardinho helyére, ám egy év elteltével a portugál klasszis visszaigazolt, így egy csapatban játszhattak. A Benficával az ott eltöltött három év alatt mindent megnyert, a bajnokságot, a kupát és a Szuperkupát is. Következett egy korszakos csapat, a Falcaoval felálló Intelli, ahol brazil bajnok és Libertadores Kupa győztes lett. 2016-ban lett a ligában és a nemzetközi futsalban is meghatározó szerepet betöltő Carlos Barbosa játékosa, amellyel brazil kupát nyert és együtt dolgozhatott a jelenlegi brazil szövetségi kapitánnyal Marquinhos-szal. Ezután a Copagril és a Minas következett, majd rövid ideig Kuwaitban játszott, s a következő idényben már az MVFC Berettyóúfalu futsalosa lesz.

A teljesség igénye nélkül olyan játékosokkal játszhatott együtt, mint Ricardinho, Falcao, Vinicius, Cico, Caio, Guitta, Pito, Gadeia vagy Joel Queiros.

Diece az 5-ös számú mezt viseli majd.

A képen a következők lehetnek: 1 személy, mosolyog, állás és belső tér

A képen a következők lehetnek: 11 ember, sportoló emberek és kosárlabdapálya

A képen a következők lehetnek: 1 személy, sportolás és szöveg

A képen a következők lehetnek: 2 ember, sportoló emberek és álló emberek