Futsal NBI, 11. forduló

ARAMIS SE – MVFC BERETTYÓÚJFALU
2017. december 15., 18:40
Budaörs, Budaörsi Városi Sportcsarnok

Az Aramis ellen idegenben, a korábbi budafoki, majd a jelenlegi budaörsi otthonukban nem igazán vívtunk könnyű mérkőzéseket sohasem. Frank Tamásék mérlege ellenünk vendéglátóként sokkal jobb, mint amikor Berettyóújfaluba utaznak.

A Fradi elleni vereség után sikerült javítanunk, hiszen három találkozón is zsinórban nyolc gólt szerezve nyertünk, két bajnoki között egy Magyar Kupa sikert is elkönyvelhettünk. Az Aramis nyolcadik a tabellán, pár héttel ezelőtt nagy bravúrt végrehajtva legyőzték a Haladást, utána viszont bajnokin a Nyírgyulaj, majd a Veszprém ellen is kikaptak, a Kupában azonban sikerrel vették a Madarász Jánosék ellen vívott meccset.

Sergio Mullor Cabrera:
– Pénteken lehetőségünk lesz arra, hogy jó érzésekkel zárjuk a 2017-es bajnoki mérkőzéseket. Mindig azt mondom, hogy idegenben játszani nem egyszerű dolog és nem lesz ez másként most sem. Bár az Aramis hullámzó teljesítményt nyújt, de képes lehet bármire, ahogy ezt bizonyította a Haladás elleni győzelemmel vagy a Veszprém elleni kupasikerrel. Végig kell majd koncentrálnunk és türelmesnek kell lennünk. Vannak nehézségeink, hiszen Rábl és Rafinha sérültek, míg Kondás Kristóf és László Márk technikai döntés miatt nem tart velünk.